Belépés
facebook_page_plugin

bagoly

okoiskola logo

 

Főoldal galéria

Az Európai Parlament Nagykövet Iskolája program keretében iskolánk minden évben Európa-napot szervez a diákoknak, amellyel kicsit közelebb hozza őket Európához, az Európai Unió szellemiségéhez. 
Idén a már-már hagyománynak számító Európa-napi filmklub mellett Európai Nyelvek napját tartottunk a két tanítási nyelvű osztályaink számára, amely során diákjaink 90 percben megismerkedhettek a görög, az olasz, a portugál, a spanyol és a svéd nyelv alapjaival, külső előadók segítségével, akiknek ezúton is köszönjük a részvételt. 
A megvalósítás a visszajelzések alapján sikeres volt, így a későbbiekben tervezzük a folytatást 
Köszönet a szervezésért Kertész Anna Eszter tanárnőnek 

Köszöntő

balogh ervinTisztelt Látogató!

Örömmel köszöntöm iskolánk honlapján!

Intézményünk Budapest jól megközelíthető pontján – Angyalföldön, az Árpád-híd mellett, dinamikusan fejlődő közegben – található.

Az épület elhelyezkedése szimbolikus jelentőségű, hisz az értékőrzés mellett nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a modern, felgyorsult világ követelményeinek is megfeleljünk. Éppen ezért kiemelt figyelmet fordítunk az idegen nyelvek oktatására. Nálunk valamennyi tanuló két idegen nyelvet tanulhat, akár közgazdaságtan, akár ügyvitel szakágazaton tanul. Szakmai képzésünket angol és német partnerek bevonásával folyamatosan fejlesztjük, tanulóink egy része évente külföldi szakmai gyakorlaton vehet részt.

Iskolánk nevelőtestülete fiatal, de tapasztalattal bíró, dinamikus szemléletű csapat. A közös munka eredményeként számos oktatással foglalkozó mérésen és versenyen kiemelkedően jól szerepelnek tanulóink, mégis legfontosabbnak a humánus, támogató légkört tekintjük. Az oktató munka mellett a személyiségfejlesztést is kiemelkedő feladatunknak tartjuk.

Honlapunk egyszerre kíván információt nyújtani a továbbtanulásban bizonytalan, jó színvonalú szakgimnáziumot kereső általános iskolai tanulók, másrészt az iskolához tartozó közösség számára is!

Jó böngészést kívánva üdvözlettel:

Balogh Ervin
igazgató

 

 

PI ISKOLA logo online

bgszc

npt

hatar 120x240

erasmus2

 bga small

okoiskola logo

Elérhetőség

Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum

Károlyi Mihály

Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma

1139 Budapest, Váci út 89.

Telefon: (+36 1) 320-8427/110
Fax: (+36 1) 320-8427/119 
E-mail: E-Mail Image
Honlap: http://www.karolyi-kozgazd.hu
OM azonosí­tó: 203061

Ugrás az oldal tetejére