Politikus, köztársasági elnök. 1910-től parlamenti képviselő.
Eleinte inkább konzervatív politizálást folytatott, majd egyre radikálisabb irányba tolódott el. Támogatta a nagybirtokok felosztását, az általános választójog bevezetését, a nemzetiségi autonómia növelését. Ezen nézetei, valamint békebarát politikája a háború első időszakában kevés támogatóra találtak, de a katonai helyzet súlyosbodásával egyre népszerűbbé vált, és 1918. október 31-én miniszterelnök lett.
Az önálló Magyarország köztársasági elnökeként (1919. január 11-től) bízott abban, hogy Wilson feltételeiből kiindulva kedvező békét érhet el, de reményei nem igazolódtak. Az egyre fokozódó területi követelések hatására március 20-án lemondott.
A kommunista uralom ideje alatt házi őrízetben tartották. 1919 nyarán külföldre menekült, és egyre közelebb került a baloldali szocialistákhoz. 1946-ban hazatért, majd 1947-től párizsi nagykövetként dolgozott. Később lemondott, és élete hátralévő részét emigrációban töltötte.
