Erasmus+ KA1 mobilitás 2016, Németország



A 2016-1-HU01-KA102-022504 számú "Kis- és középvállalatok működtetésének európai rendszere" megnevezésű projekt első csoportjának kiutazására 2016. augusztus 14. és 2016. szeptember 10. között került sor. Iskolánk már több ízben is sikeresen vett részt a projekten Angliában, a tavalyi évtől pedig a mobilitást kibővítettük Németországra is, ahová immár második alkalommal utaztunk. A fogadó intézmény, a WBS Training AG Drezda városába szervezte meg a szakmai gyakorlatot. Az időpont meghatározásánál fontos volt, hogy figyelembe vegyük a diákok iskolai hiányzását, valamint a fogadó intézmény igényeit.
A kiutazás előkészítése a terveknek megfelelően zajlott. Mindenben egyeztettünk a fogadó intézménnyel, amely megszervezte a szállást, ellátást és a szakmai gyakorlati helyeket, valamint az egyhetes intenzív nyelvi kurzust.
Az utazás közvetlen vonattal Budapestről Drezdába oldottuk meg, mivel egyrészt a leggyorsabbnak, másrészt a legköltséghatékonyabbnak is ez a mód bizonyult. A helyi közlekedést a küldő és a fogadó intézmény közösen szervezte, minden résztvevő egy havi kombinált bérletet kapott, mellyel Drezdán belül korlátlanul lehetett igénybe venni a villamos- és autóbusz közlekedést.
A tanulók és a kísérők elhelyezése egy helyen, a StayInn lakóintézményében történt, ahol a diákok ötfős apartmanokban laktak, melyek fürdőszobával és konyhával is fel voltak szerelve. A jövőben mindenképpen szeretnénk elérni, hogy a tanulók családokhoz kerüljenek, így is segítve nyelvi fejlődésüket, bár a közös lakóhelynek is megvoltak a maga előnyei, mivel így jobban nyomon követhető volt a diákok fejlődése, ill. a közösségi szellemet is erősítette, valamint több önállóságot is tanulhattak.
A gyakorlat két részből állt. Az első héten a tanulók egy intenzív szakmai nyelvtanfolyamon vettek részt, melyen a német nyelvet egy anyanyelvi némettanár segítségével gyakorolhatták, ill. mélyíthették el ismereteiket. A felkészítésről és az elért eredményről a fogadó intézmény tanúsítványt és írásos értékelést állított ki.
A második rész a három hetes szakmai gyakorlat volt. A gyakorlati helyek beosztása már a projekt előkészítő fázisában elkezdődött, mivel minden tanulónak egy önéletrajzot kellett küldenie a fogadó intézmény számára. Így a diákok a nyelvi tudásuk, érdeklődésük és tapasztalataik alapján kerültek szakmai gyakorlati helyükre. Ezek helyi kis- és középvállalkozások voltak, amelyek jellegükben rendkívül széles képet mutattak. A szakmai gyakorlat jól sikerült, a tanulók jól helytálltak, megszerették munkahelyeiket, rengeteg tapasztalattal gyarapodtak. A gyakorlati helyek is értékelték a diákokat, ahol ugyancsak leszűrhető, hogy a partnercégek is elégedettek voltak a tanulók munkájával, hozzáállásával.
Törekedtünk a nyelvtanfolyam és a szakmai gyakorlat mellett sok szabadidős program szervezésére is, ezekhez Drezda városa ideális helyszínnek bizonyult. A szász tartományi főváros rendkívül gazdag mind kulturális, mind szabadidős programokban. Meglátogattuk a drezdai Zwingert, a Hadtörténeti Múzeumot, a Közlekedési Múzeumot, a Német Higiénia Múzeumot, egy Volkswagen gyárat, voltunk bowlingozni, moziban, stb. Két külső programunk is volt, egyszer a mesés szépségű Szász-Svájcban kirándultunk, valamint megtekintettük Berlint, a fővárost is, azon belül a Reichstag épületében tettünk látogatást. A diákok amellett, hogy nagyszerűen feltalálták magukat egy külföldi nagyvárosban, nyelvi ismereteik is bővültek, köszönhető a német nyelvű idegenvezetéseknek, a közvetlen, befogadó környezetnek és a tanulók nyitottságának, kommunikatívságának.
A projekt népszerűsítése és ismertté tétele érdekében a mobilitás időtartama alatt a diákok magyar, ill. német nyelven blogot vezettek, ahol beszámoltak élményeikről, szakmai gyakorlati helyükről, a kinti tartózkodás alatti benyomásaikról. A gyakorlat alatt munkanaplót vezettek, feltérképezték a vállalatok működését, beszélgetéseket folytattak az üzletvezetőkkel, munkatársakkal, testközelből ismerhették meg a drezdai vállalkozások működését.
Az utazás során rendkívüli esemény nem történt, két diáknak volt kisebb orvosi gondja (egy fülgyulladás és egy kisebb térdficam), de a helyi egészségügyi ellátás segítségével hamar rendbe jöttek. Ez külön költséget sem jelentett, hála az előre kiváltott európai egészségbiztosítási kártyának.
A kiutazásról elmondható, hogy összességében kitűnően sikerült, a diákok rengeteg élménnyel és tapasztalattal gazdagabban tértek haza. A fogadó intézménnyel még szorosabbra fűztük az együttműködést, a diákokat is közösen kerestük fel szakmai gyakorlati helyükön. Ezt nagyon jó viszony lehetővé teszi, hogy a jövőbeni együttműködést zökkenőmentesen történjen. A tanulókat is dicséret illeti, mivel lelkiismeretesen, fegyelmezetten és udvariasan teljesítették kötelességeiket. A későbbi projektek kapcsán a fejleszteni való terület a már említett családoknál elhelyezés, illetve iskolánk lehetőségeihez igazítani a kiutazó csoportot, ami feltehetőleg a létszám csökkentését vetíti előre, mivel a németül tanuló diákok száma intézményünkben csökkent.
Budapest, 2016. október 19.
Bíró Gergely
Kéri Anita



Kapcsolódó képek