2018-19 EU-továbbképzés



Február 24-e és 26-a között az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és a Pest Megyei Europe Direct iroda szervezésében volt szerencsém részt venni egy középiskolai tanároknak szervezett Európai Uniós tematikájú továbbképzésen, a közösség (egyik) központjában, Brüsszelben.

Az utazást voltaképpen kizárólag Gulyás Liannának, Major Annának, Papp Melindának és Toldi Máténak köszönhetem, ugyanis diákjaink nagyszerű eredményt elérve a regionális (Pest megyei) döntő negyedik helyéig jutottak a 4forEurope vetélkedőn, majd ezek után -  egészen igazságtalan módon - én, mint felkészítő tanár kaptam jutalmat, s repülhettem huszonhat, az ország minden részéből érkező kollégával Belgiumba.

A továbbképzés rendkívül feszes tempóban zajlott, a program sűrű volt, de roppant élvezetes, valamint - és talán ez a legfontosabb - nagyon tanulságos a és hasznos.

Az első napon az Európai Bizottságban, a másodikon pedig az Európai Parlamentben szerveztek számukra különböző előadásokat (a témák között szerepelt az oktatásügy, a menekültválság, az uniós támogatások kérdése, vagy épp az Európai Parlament működése), illetve találkozhattunk és beszélgethettünk a Parlamentben dolgozó (más-más pártokhoz tartozó) magyar képviselőkkel, valamint Navracsics Tibor úrral, az Európai Bizottság magyar tagjával, az oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős biztossal.

Körbevezettek a Parlament épületében, így az üléstermen kívül számos más pontját is megismerhettük a hatalmas épületegyüttesnek, többek között betekintést nyerhettünk egy szakbizottsági ülésterembe, ahol a Parlament munkájának lényegi, szakmai része zajlik.

Kulturális program gyanánt az első napon az Európai Történelem Házát, a másodikon pedig a Parlament történetét bemutató Parlamentáriumot jártuk végig, illetve természetesen igyekeztük minél jobban megismerni magát a várost; Belgium és az európai közösség (egyik) központját, Brüsszelt, különös tekintettel a sörökre, csokikra és gofrikra - kinek-kinek ízlése szerint.

A továbbképzés sok szempontból rendkívül hasznos volt. Az egyik szempont az a (kinek örömteli, kinek elszomorító) következmény, hogy a tanultak, hallottak és tapasztaltak a jövőben természetesen beépülnek majd az iskolai órák anyagába, hogy a diákoknak az EU működéséről minél gazdagabb és pontosabb képük legyen.



Kapcsolódó képek