Beszámoló a HAT-18-02-0215 azonosító számú Határtalanul pályázathoz



Beszámoló a HAT-18-02-0215 azonosító számú Határtalanul pályázathoz

Határtalanul Budapest, 2019. március 25-29.


Március 25-én, hétfőn este izgatottan vártuk csíkdánfalvi vendégeinket, akik nagyon hosszú utazás után este érkeztek meg Budapestre. Vacsora után esti sétára indultunk velük, gondoltuk, jól esne egy séta a sok ülés után. Így is volt: végigsétáltunk velük az Andrássy úton, a Hősök teréig, majd a Városligetbe. A 9.b-s tanulók szinte profi idegenvezetőként mutatták be a látnivalókat a szinte 3 órás séta során.

Kedden reggel a vendégeket a szállásról bekísértük az iskolába, ahol Bíró István igazgató helyettes köszöntötte a programban résztvevő 40 csíkdánfalvi és 40 Károlyis diákot és kísérő tanáraikat. Kísérő és szervező tanárok a csíkdánfalvi Kajtár Csaba, Kajtár Edit és Tekse Imola Orsolya, valamint a Károlyis Bácsiné Király Lili, Csizmadia Renáta, és Gyenge Gyöngyvér. A Határtalanul program szervezőinek képviseletében Bíró Gergely ismertette a programokat.

A korábbi években részt vett a Határtalanul programban Koczkás Márta tanárnő, most meghívottként beszámolt tapasztalatairól, részletesen elmagyarázta a szempontokat, amely alapján a diákoknak virtuális céget kell alakítani, és be is mutatott két korábbi prezentációt, ennek során felhívta a figyelmet a lényeges szakmai elemekre.

Ezután bemutatkozott a Mistery Box KFT. A Mistery Boxot iskolánk 3 tanulója alapította: Papp Ádám, Sánta Zsombor és Svraka Péter - 11.A  és  elnyerték a JAM (Junior Achievement Magyarország) által meghirdetett - egész tanéven át tartó - diákvállalkozások versenyén az Év Diákvállalkozása címet. A vállalkozás szabadtéri szabaduló szobákat tervez, a játék során a résztvevők megismerik a helyszín nevezetességeit.

A diákok beszéltek a cégalapításról, a játékfejlesztésről, a visszajelzésekről, az előttük álló feladatokról.

Ezt követte ebéd után egy nagyon izgalmas előadás: Czelecz leilla, iskolánk volt tanulója, a Túró Rudi marketingese előadást tartott arról, hogy marketing kampányfőnökként miként élte meg a Fitt Túró Rudi reklámfilmjének elkészítését, mesélt a tervezési folyamatról, a stratégiáról, a célcsoportokról, a technikai háttérről.

Az előadás után budai sétára indult a csapat a Mystery Box Kft. vezetésével. A program éppen vacsoraidőre ért véget, minden csapat megtalálta a célpontokat.

Szerda délelőtt parlamenti látogatáson voltunk, majd megnéztük a Duna-part nevezetességeit, meglátogattuk a Bazilikát is.

Ebéd után kezdődött is a szakmai program, spontán kialakultak a munkacsoportok. Bácsiné Király Lili tanárnő segítségével folyt a munka. A tanárnő kedvcsinálónak kvízzel indított, ismert és kevésbé ismert logókról kellett megállapítani, hogy melyik cégé. A megoldás értékelésénél a tanárnő érdekességeket mesélt az adott cég vagy a logó történetéről, és a végén összeállt a kép arról, hogy milyen is egy jó lógó.

Utána lázas munka folyt az iskolában, a diákok lázasan ötleteltek, keresgéltek, terveztek, majd késő délután karaoke partyval zárták az iskolai programot. Vacsora után még a Margit – szigeten sétáltak.

Csütörtökön délelőtt folytatódott a vállalkozás tervezése, ezt majd Csíkdánfalván fejezik be a diákok.

Ebéd után Gödöllőre utaztunk, itt tárlatvezetéssel megnéztük a Kastélyt, és a Kastély történetéről készült izgalmas 3Ds filmet. Vacsora után a vendégek kérésére szabadprogram volt.

Péntek reggel elköszöntünk vendéginktől, akik előtt nagyon hosszú út állt, és szerencsésen haza érkeztek. Mindannyian nagyon várjuk, hogy májusban újra találkozzunk.

Határtalanul Csíkdánfalva 2019. május 21 – 25.

A budapesti programok után nagyon vártuk a találkozást a csíkdánfalvi testvériskolánkkal.

Az eltelt két hónap alatt a diákok és tanárok kapcsolatban maradtak egymással, és hétfő este, a hosszú utazás után végre újra találkozhattunk Csíkkarcfalván, ahol a szállásunk volt.

Elfogyasztottuk a finom vacsorát, helyi csorbalevest és töltött káposztát, majd sokáig beszélgettünk vendégeinkkel, megbeszéltük a hét programjainak részleteit.

A szállás nagyon barátságos, jól elérhető helyen van, a csíkdánfalvi iskoláig másnap, kedden reggel fél órát sétáltunk, közben megnéztük a jellegzetes portákat, székely kapukat. Érkezés után a tanulók nekiláttak a projektek befejezésének, mert délutánra terveztük az előadást.
A színházteremben dolgoztak a csapatok, laptopon, telefonon és nagyon jó hangulatban.

Eközben elkezdődött a kürtöskalácssütés: az iskola diákjai egy tapasztalt idős hölgy segítségével megdagasztották a tésztát, elkezdődött a sütés. A projektmunka szüneteiben és végeztével a diákok is csatlakoztak.

Dél körül a csapatok előadták elképzeléseiket egy jövendő startup vállalkozásról, sok érdekes ötletük volt, talán egyszer meg is valósulhat közülük valamelyik.

Az iskolában az ebéd utáni desszert az együtt készített friss, ropogós kürtőskalács volt, minden morzsája elfogyott.

Egy kis pihenő után táncház következett, a diákok lelkesen tanulták a helyi táncok nem túl könnyű lépéseit, jól érezték magukat.

A délutáni programra visszasétáltunk Csíkkarcfalvára, ahol a helyi diákok idegenvezetésével megnéztük a Vártemplomot, és a Jégcsarnokot.

Szerdán érdekes hangokra ébredtünk: birkák és tehenek vonultak a főúton, leállt a forgalom. Később házigazdáink meséltek a helyi állattenyésztésről.

Reggeli után indultunk a Békás-szoroshoz, erről a gyönyörű természeti tájról már mindenki hallott, és nem csalódtunk, valóban mesés volt a táj, az Alföldhöz szokott szemnek nagyon más, és nagyon lenyűgöző.

A Gyilkos tónál elfogyasztottuk az útra kapott finom hideg ebédünket, majd átutaztunk Gyergyószentmiklósra, ahol megnéztük a nagy múltú, sok erdélyi magyar hírességet tanító Salamon Ernő Gimnáziumot, melynek iskolamúzeumában megnézhettük az iskola saját 100 éves relikviáit. Az iskola igazgatója nagy átéléssel mesélt a kiállított tárgyak történetéről.

A városban még megnéztük az örmény templomot, és a városközpontot.

Vacsorára értünk haza, jól elfáradtunk, és akkor még nem is tudtuk, hogy a következő nap még hosszabb lesz.

Csütörtökön vendéglátóink a megyeszékhelyet, Csíkszeredát és környékét mutatták meg nekünk. Előbb a Nyerges tetőre mentünk, amely kegyeleti emlékhely,1848-49 mártír katonáinak állít emléket.

Csíkszeredában meglátogattuk a Székely Múzeumot, sok néprajzi, földrajzi és gazdasági érdekességet tudhattunk meg.

Idegenvezetőnk a Márton Áron Főgimnázium tanára is volt egyben, ezért büszkén vezetett bennünket körbe a nagy múltú iskolában, mely szintén sok erdélyi hírességet nevelt, a helyi kultúra igazi bölcsője volt.

Volt egy kis szabadidőnk, érdekes kezdeményezésként az egyik parkban láttunk egy igazi öko ládikót, melyben könyvek voltak, Végy egy könyvet, tégy egy könyvet!

A programok sorát a csíkdánfalvi Fazekasműhely látogatásával zártuk, ahol Vízi fazekasmester elmesélte vállalkozásának történetét, és közben több edényt is készített, mi magunk is kipróbálhattuk a korongozást.

Pénteken nagyon korán keltünk, hogy útközben meg tudjuk nézni Segesvárt. A két órás városnézés alatt megnéztük a gyönyörű kis utcácskákat, a Diáklépcsőt és az Óratornyot, melyből szép kilátás nyílt a városra. Este 10 órára értünk haza, élményekkel tele. Nagyon szép hét volt.

Budapest, 2019. május 26.

Gyenge Gyöngyvér



Kapcsolódó képek